|
|
|
|
Azért el ne ássuk már magunkat, eddig annyi történt hogy elengedtük végre a kiégett hasztalan veteránjainkat és nem mentünk bele semmilyen free agent hülyeségbe, ami cseppet sem baj. Az RFAinkat aláíratjuk és kész, folytatjuk a megkezdett munkát, ha kevés pénzből is. Tavalyhoz képest papíron csak erősebbek lehetünk a tapasztaltabb fiataljainkkal és a kerékkötőink meg nem tartásával, és akkor még nem beszéltünk a prospectek lassan időszerűvé váló bedobásával.
Az meg hogy itt Filip-módra () köcsögözzük a tulajt nem olyan szép, majd ha a saját pénzünkből költünk dollármilliókat akkor lehet. Sokáig az egyik leggazdagabb klub voltunk, most ez ilyen időszak, el kell fogadni, majd lesz ez másként. Inkább szurkolok egy alacsonyabb költségvetésű hajtós ügyes fiatal csapatnak, mint egy nagy összegeket felemésztő zsoldos bandának - láttunk ilyenre példát.
|
| |
|
|
|
|
Nem, de ő hívta fel rá a figyelmet én meg utánaszámoltam. Tény, hogy nehéz elérni a fizukkal a ligaminimumot ha ez így marad, ez szerintem egyértelmű. Ráadásul ha most többet adsz ezért néhány játékosnak, akkor jövőre Jonseyéknak is többet kell adni. Nehéz helyzetbe hozták magukat.
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#33211) |
|
|
|
|
|
|
|
Egy kérdés:
Te komolyan veszed, amit Dater mond?
Kb. Eklund szint .
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33203) |
|
|
|
|
|
|
|
Így már egyértelmű, hogy jövőre nem lesz playoff, talán majd jövőre vár ránk egy top10 pick. Azt el sem merem képzelni, mi lesz jövőre (Wilson, Gally, Jones RFA, Hejduk UFA) és 2012-ben (Duchene, O'Reilly).
|
| |
|
|
Válasz la_mikee hozzászólására (#33208) |
|
|
|
|
|
|
|
Kroenke egy idióta,kell neki a pénz a buzi NFL csapatába...jól mgszívtuk ,és úgy tudom családdon belül adta el az Avst.
Évek kérése,és költözik a franchise,néző úgyse lesz jövöre megint
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33207) |
|
|
|
|
|
|
|
ezek szerint ők nem tartották reálisnak a tavalyi eredményt és inkább a tovább építkezésre (pick gyűjtésre) helyezik a súlyt.
szerintem lehetett volna építeni rá.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33207) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem hiszem, hogy sokat kért... Egyszerűen annyi történt, hogy Kroenke azt mondta, hogy "Figyelj Sörmen öcsém, adok neked egy jó kis GM állást, te meg leviszed a payrollt a ligaMINIMUMra". Erre utal a Smyth és a Wolski csere, hogy inkább behúzzuk Winniket és elküldjük Hendrickset, akit amúgy a csapat Mastertonra jelölt. Az Anderson deal is erre utal, ő volt a legolcsóbb UFA kapus, akit megszerezhettünk. Az, hogy ilyen kicsi payrollal deklaráltan ki sem megyünk az UFA piacra, pedig a védelmünkről mindenki tudja, hogy a nyugat talán leggyengébbje, az is sokat elárul.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#33205) |
|
|
|
|
|
|
|
lenne egyébként értelme.
szerintem még 3-4. védőnek is használható lenne.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33204) |
|
|
|
|
|
|
|
Stewie 3 milláért? Én belemennék nagyon. Amúgy nem tudom, Kroenkeék mi a f*szt művelnek és mi céljuk ezzel, jó, hogy elkerüljük a túlfizetéseket, de ez már-már vicc-kategória, főleg Hendricks elengedése. kapják be!
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33203) |
|
|
|
|
|
|
|
Azt mondom húzzuk be Szörnyt az Oilerstől. Legfeljebb nem jön be és megy a LEM-be. PP-be vagy 6. védőnek jó lesz, és akkor a "cap" probléma is megoldódik. Amúgy az alsó határt is sapkának hívják, vagy az cipőtalp? :)
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33203) |
|
|
|
|
|
|
|
http://blogs.denverpost.com/avs/2010/07/02/another-quiet-day-expected/
Nagyon durva!
Állítólag azon megy a variálás, hogy elérjük a minimum payrollt alulról!!!
|
| |
|
|
|
|
Pedig Roycroft UFA volt, ő jöhetett volna LEM-be
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#33201) |
|
|
|
|
|
|
|
Valami nem kóser odalent, először a lúzer Grahame, most meg a nálunk egyszer már leszerepelt csivava...
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33199) |
|
|
|
|
|
|
|
|
így viszont lesz hely Merciernek, akit legalább egy éve követelek folyamatosan a csapatba és sokkal jobb lesz mint a Hendrix.
|
|
Úgy legyen! Én hiszek neked!
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#33195) |
|
|
|
|
|
|
|
Gondolom Weiman megy, szerintem még reméli, hogy lesz lehetősége NHL backup szintig eljutni valahol. Ezért kellett egy kapus a LEM-be.
|
| |
|
|
Válasz Silent Bob hozzászólására (#33198) |
|
|
|
|
|
|
|
ez minek?
biztosan two-way,AHL-be jó lesz,de a fenti csapatot is jó lenne erősíteni,legalább Stewiékat aláiratni
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33196) |
|
|
|
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33196) |
|
|
|
|
|
|
|
Megvan az első UFA sign!
Avs Sign Jason Bacashihua
|
| |
|
|
|
|
"So just take today in stride, Av-Aholics. A lot of teams made fools of themselves today, out of panic. The Avs weren’t one of them.
Most egyetértek Daterrel, nem baj hogy nem mentünk bele semmi hülyeségbe. Hendricksnek tettünk valamilyen ajánlatot, de nem fogadta el... azért nem vagyok annyira letörve mint ti, mert így viszont lesz hely Merciernek, akit legalább egy éve követelek folyamatosan a csapatba és sokkal jobb lesz mint a Hendrix.
|
| |
|
|
|
|
Szerintem megy haza a tótokhoz
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#33193) |
|
|
|
|
|
|
|
Kíváncsi vagyok, kinek kelett Svatos.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#33190) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem, nem lesz rossz a hangulat az öltözőben. A győzelmek majd meghozzák a lelkesedést és az összetartást.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#33183) |
|
|
|
|
|
|
|
Én már annak is örülnék, ha az RFA-kat aláíratnánk végre.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jah, meg Svatos, Clark és Salei is
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33182) |
|
|
|
|
|
|
|
Ahogy sejthető volt, csak úgy cikázunk a piacon :)
|
| |
|
|
|
|
Dan Hinote to Assistant Coach Blue Jackets Sok sikert neki!
|
| |
|
|
|
|
Látom Armstrong to Leafs.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#33185) |
|
|
|
|
|
|
|
Ha a buzi kockafejű Ruutu nem vadássza le októberben,akkor még jó lett volna talán...
Tavaly Lappy,McCormick, idén Hendrix...a sótlan Stastny nem fogja felrázni a csapatot adott esetben, McLeod is elszürkült a végére,max ő marad bunyózni, Koci LOL...
Mind1 amúgy.
Amitől én a legjobban félek,ha valamilyen utón-módon Liles-t elcseréljük, na akkor mehet el a vezetés a 3,14csába.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33184) |
|
|
|
|
|
|
|
Először Bruno, Lappy, most Hendrix... Kurva életbe már.
|
| |
|
|
|
|
Leszarom, hogy társalkodónőnek milyen ha szarul tolja a jégen.
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#33183) |
|
|
|
|
|
|
|
Viszont nagy szerepe volt a fiatalok nevelgetésében,kedvelték nagyon. Öltözői hangulatban csak gyengülünk.
Én már annak is örülök,hogy Foote maradt még egy évet.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33182) |
|
|
|
|
|
|
|
Amúgy mi is erősödtünk. Elment Tucker!
|
| |
|
|
|
|
Hendrix?
Így sokra megyünk vele. Csapaton belüli szerepe miatt megért volna egy kis plusz pénzt...
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33180) |
|
|
|
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#33177) |
|
|
|
|
|
|
|
Hamhuis 6 év 27 millió: jézus-krisztus...
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#33177) |
|
|
|
|
|
|
|
+Malhotra Canax
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#33177) |
|
|
|
|
|
|
|
Hamhuis Canax
Jokinen Flames
Foster Edmonton...
Wild is inaktív,mint mi...
Ha az előző szezont csodának hívtuk, akkor egy csoda 2.0 kellene a következőben evvel a kerettel,csak már ismerik Andyt.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#33175) |
|
|
|
|
|
|
|
OFF
sikerült a múlt héten eladnom a pólót vaterán
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#33174) |
|
|
|
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#33173) |
|
|
|
|